shutterstock_754403641_smallfejlec.jpg

Gyerekeknek


A gyermek érkezése hatalmas boldogsággal jár, de óriási felelősséggel is. Már a szülőszobán megtörténik a gyermek orvos általi vizsgálata, majd otthonában háziorvos ismét találkozik a gyerekkel.

Újszülött fiú csecsemőknél gyakran diagnosztizálják a jóindulatú, jó prognózisú, herevízsérvet (hydrocelet), mely legtöbb esetben csak után követést igényel, spontán gyógyul. Egy éves kor felett, felszívódására már kevéssé számíthatunk, ilyenkor műtéti megoldás javasolt.

Fityma probléma, örök téma a fiús családokban. Kétféle probléma állhat fenn: a fityma letapadás illetve a fityma szűkület, ezek együttesen és külön-külön is megjelenhetnek, az eredmény mindkettőnél ugyanaz, a bőrt nem lehet hátra húzni. A fityma letapadás a természetes folyamat, mely csecsemőknél általában spontán oldódik. Ilyenkor fehér faggyú ürül a bőr alól melytől általában a szülő megijed. Ez a felgyülemlett faggyú ártalmatlan, de néha be tud fertőződni. A letapadást, a pelenkáról való leszoktatáskor érdemes megoldani.

Saját gyakorlatomban és gyermekeimnél is, szteroid krémes előkezeléssel, majd lidokainos krém használata után, fájdalommentesen lehet megoldani a problémát.

A gyermekkori fitymaszűkület 5-7 éves korig spontán javulhat, szteroidos krémmel kiegészítve. Kivéve, ha a többszöri berepedés következtében hegesen gyógyul, mert ilyenkor egyenes következmény a fitymaszűkület. A jelentős heges szűkületet műteni kell, melyet altatásban végzünk.

Noha ritkán lehet hallani róla, de meglehetősen gyakori kamaszkorban, a here visszértágulata, azaz varicocele. A legtöbb esetben tünetmentes, de a fiatal felnőttek gyakran számolnak be arról, hogy húzó, nyomó fájdalmat éreznek a heréjükben illetve valamit tapintanak is a heréjük mellett. Ezek a kitágult vénák. Vénás pangás miatt romlik a herék vérkeringése és ezáltal megnő a herék körüli szövetek hőmérséklete, ami a megtermékenyítő képesség romlásához, illetve heresorvadáshoz vezethet. Ezért is javasoljuk legtöbbször a herevisszér tágulat műtéti megoldását.

A tizenéves kor végén, húszas évek elején, megnő a here daganatok előfordulása. Ezért fontos, hogy a kamaszodó fiú megtanulja a herék önvizsgálatát, és azt havonta legalább egyszer elvégezze. Ha bármi gyanúsat észlel, mielőbb forduljon urológus szakemberhez. Heredaganatoknál sokat számít az időfaktor. Ezért is fontos a mihamarabbi alapos kivizsgálás, mely megfelelő kezeléssel nagyon jól gyógyítható.


Kérdése van? Vegye fel velem a kapcsolatot!

Az email cím megadása kötelező, de az itt megadott email címet bizalmasan kezeljük.

részletes információkért lásd: adatvédelem

GDPR

Gdpr link szöveg