shutterstock_754403641_smallfejlec.jpg

Bemutatkozás


duraujkep.jpg

Bemutatkozás


Sebestyén László Géza vagyok, Észak Pesti Centrumkórház - Honvédkórház főorvosa , ahol 2007 óta dolgozom. Az európai urológus és a magyar urológiai szakvizsgát 2010-ben szereztem meg. Előtte a BM kórház urológiai osztályán kezdtem dolgozni.

A Debreceni Egyetemen végeztem 2004-ben. Fiatal orvosként nagyszerű szakemberektől tanulhattam és sajátítohattam el az urológia tudományát. Több száz laparoszkópos műtétnél asszisztáltam, majd én magam is műtöttem számtalanszor, így már a fiatalokat is én tanítom. Az általam elvégzett műtétek száma jóval ezer felett van, az urológiai endoszkópos, laparoszkópos és nyitott és antinikontinens műtétekben nagy jártasságot szereztem.

Természetesen az urológiai nem csak a műtétekből áll, éppúgy része a betegek kivizsgálása és gondozása, mint a legtöbb más területnek. Munkám során sokszor meglepődök, hogy a betegekhez milyen kevés információ jut el a saját állapotukról, így nem tudnak mindig helyesen dönteni az életükről. Ezért is vállaltam el 2010-től kezdve a Nyírő Gyula Kórház urológus konzíliárusi felkérését, amelyet 2023 -ig láttam el. Ugyan ettől az évtől a Vasútegészségügyi rendelőben is dolgozom.

A magánellátásban is kipróbáltam magam, először a Medicoverben, majd az érdi magánrendelőmben, illetve megalakulása óta a Dunamedical Centerben, majd Wáberer Medical Centerben is dolgozom, ahol urológiai műtétek teljes spektrumát el tudjuk végezni.

Továbbképzéseken is rendszeresen részt veszek és minden évben külföldi, nemzetközi kongresszusokra is igyekszem eljutni, hogy a legújabb szakmai eredményekről első kézből értesüljek és elsajátítva a tudást és az új technikákat egyre jobb szolgáltatást nyújthassak a hozzám fordulóknak.


Kérdése van? Vegye fel velem a kapcsolatot!

Az email cím megadása kötelező, de az itt megadott email címet bizalmasan kezeljük.

Adatkezelési tájékoztató / GDPR

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el a Weboldal Adatvédelmi tájékoztatást és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

s

Részletes cookie (süti) lista

Az oldal sütiket használ. Kérjük olvassa el a Weboldal Adatvédelmi tájékoztatást és ha egyetért vele, fogadja el a Rendben gomb megnyomásával.

PHPSESSID
PHP belső használatára. Session azonosító, csak a böngésző bezárásáig él.

gtc_lang
Az oldal megjelenési nyelve. Az oldalon ez jelenleg mindig HU értékű. Az adminisztrációs rendszer használja. 1 hónapos lejáratú.

gtc_gdpr
GDPR elfogadási állapot, 3 hónapos lejárat.

GTC_ENTITY_user
Regisztrált felhasználóknak: ha be vagy jelentkezve hosszú távra, akkor ez egy egyedi azonosítót tartalmaz, amivel a felhasználó minden böngészőmegnyitáskor (vagy session lejáratkor) visszajelentkeztethető.