shutterstock_754403641_smallfejlec.jpg

Daganatos betegségek


Hímvessző daganatok kialakulásában a HPV fertőzés, a nem megfelelő tisztálodás (Fitymaszűkület) miatt kiváltó szerepük van. Fontos mielőbbi urológiai vizsgálat. Ne hezitáljon, ha bizonytalan, valamilyen elváltozást lát, de nem tudja, mi az forduljon orvoshoz. Az elváltozásokból szövettani mintát vágunk ki, melyet patológus dolgoz fel.

További kezelés ennek függvénye.

Heredaganat

Heredaganat korai felismerése miatt fontos a rendszeres önvizsgálat! Ezt már korán tízen évesen kell kezdeni. A heredaganatok többségét húszon és harminc éves korban fedezzük fel, illetve hatvan felett ismét nő a gyakoriságuk. Vizsgálat során áttapintjuk a heréket, ultrahangos vizsgálatot végzünk. Here tumor markereket vérvétel során vizsgáljuk. A here tumorok egy részében ezek szintje nem emelkedett. Kezelésük a daganatos here eltávolításával kezdődik. Szövettani feldolgozás és mellkas-has- kismedencei CT vizsgálat elvégzése után egyénre szabott uro-onkologiai kezelés, gondozás indul. Legtöbbször CT vizsgálatok ismétlése szükséges. Amennyiben áttét igazolódik, kemoterápiában részesül a páciens. Heredaganatok jól, kezelhetők daganatok közé tartozik. A túlélésük nagyon jó!

Kezelésük a daganatos here eltávolításával kezdődik. Szövettani feldolgozás és mellkas-has- kismedencei CT vizsgálat elvégzése után egyénre szabott uro-onkologiai kezelés, gondozás indul. Legtöbbször CT vizsgálatok ismétlése szükséges. Amennyiben áttét igazolódik, kemoterápiában részesül a páciens. Heredaganatok jól, kezelhetők daganatok közé tartozik. A túlélésük nagyon jó!

Spermium fagyasztása, criopreszervátio javasolt minden esetben. Onkológiai gondozás előtt. Erre szakosodott intézményekben, szövettani eredmény birtokában jelentős kedvezményt biztosítanak. Hereprotézist beültetését végezzük fiatalabb betegeknél. Ez csupán egy szilikon golyó, mely megjelenésben, érzésben imitálja az eredeti szervet. Csak urológus illetve a tulajdonos veszi észre hogy nem eredeti. Hormon és spermiumtermelésben nem vesz részt.

Húgyhólyag daganat

Húgyhólyag daganatnak leggyakoribb tünete a fájdalmatlan vérvizelés. A tűnet rémisztő volta miatt a betegek hamar fordulnak orvoshoz. Sokszor a vérzés abba marad egy -két vizelés alatt feltisztul, és a vérzés ok tisztázatlan marad. Ezen esetben is javasolt az urológiai vizsgálat. A vizsgálat első eleme telt hólyaggal végzett hasi ultrahang. Sokszor már itt látható a daganatos növedék.

Amikor nem igazolható ultrahangos vizsgálattal legtöbbször cystoscopiát javaslunk.

Cystoscopiát felszíni érzéstelenítésben végezzük és a húgycsövet és a hólyagot áttekintjük optikus endoszkóppal.

Két fajtája van a merev és a flexibilis cystoscop, mely kevésbé fájdalmas. Cystoscopiát követően kizárhatjuk vagy megerősíthetjük a húgyhólyag daganatát.

A daganatot húgycsővőn keresztültávolítjuk el, TUR-B vagy más néven TUR-TU végzünk. Ezt altatásban vagy gerinc közeli érzéstelenítésben végezzük. Ennek során resectoscoppal szeleteket vágunk a daganatból egészen a hólyagfal illetve a tumoros alapig ügyelve, hogy a húgyhólyag ne lyukadjon ki. Műtét után chemoinstillatiot végzünk ez által 40%csökkentjük a kiújulást.

A minták szövettani feldolgozása után tudjuk megbeszélni további gondozás illetve beavatkozások menetét. Legtöbbször 3 majd 6 havi gyakoriságban kell cystoscopos kontrollt végezni 5 évig. Sajnos, ha a daganat mélyre terjed a hólyag teljes eltávolítása és pótlása szükséges. Ez bizonyos esetekben kiváltható a kombinált sugár és kemoterápiával.

Vesevezeték és vesemedence daganatok.

Tünete szintén a vérvizelés esetleg a veseköves görcsöt imitálhatnak. Kivizsgálása első lépcső ultrahang, majd cystoscopia illetve CT vagy MRI szükséges. Amennyiben igazolódik a daganat a vesevezeték és a vese eltávolítása szükséges. A szövettani eredmény birtokában további uro-onkologiai gondozás javasolt 5 évig.

Vesedaganatok

Legtöbbször szűrőjellegű hasi ultrahang vizsgálat elvégzése során fedezik fel. A diagnózis igazolásához illetve a műtét tervezéséhez további CT vagy MRI vizsgálat szükséges. Amennyiben lehetséges a daganatot vágjuk ki csak a veséből. Ha a daganat nagysága vagy helyzete nem teszi lehetővé, akkor a daganatos vese teljes eltávolítása szükséges. Szerencsére a másik vesével teljes életet tud élni a beteg. Dialízis kezelésre nincs szükség.

A műtét után CT/MRI kontroll javasolt távoli áttét vagy lokális kiújulás kizárása miatt. Szerencsére, ha ilyent igazolunk kiváló szájon át szedhető gyógyszerekkel kezelhető. Vagy sebészi úton távolítjuk el. Az esetek nagy részében nincs távoli áttét.

Prosztatarák

A prosztatarák a leggyakoribb daganat férfiaknál a bőreredetű daganatokat leszámítva. A daganatnak semmilyen tünete sincs, amíg az áttétek vagy a lokális terjedés fel nem hívják a figyelmet rá. A rendszeres szűréssel megelőzhetjük, hogy áttétes vagy előrehaladott formában észleljük a prosztatarákot. Szűrés vérvételből ultrahangos és rectális vizsgálatból áll. Amennyiben eltérést tapasztalunk prosztata biopsziát javaslunk legtöbbször. Ezt megelőzően Antibiotikum terápiát alkalmazva kizárhatjuk a prosztatitiszes PSA emelkedést. Különböző speciális labor vizsgálatokkal megerősíthetjük vagy elvethetjük a prosztata biopsziát.

Prosztata biopszia során ultrahangos vezérléssel mintákat csípünk ki a prosztatából.

Prosztata biopszia:
A prosztata biopsziát ambulánsan végezzük a beavatkozást követő 30-120 perc múlva otthonába engedjük a pácienst. Nem szükséges kórházi felvétel. A biopsziát megelőző két napban antibiotikumot kell szedni, melyet a biopsziát után is folytatni kell legalább 2 napig. Az antibiotikum az infektio(fertőzés) elkerülése miatt szükséges. A biopsziát transrectalisan végezzük a, néhány helyen gát felöl szúrnak. Hogy a rectum, végbél ne legyen széklettel szennyezet a szúráskor azt mechanikailag meg kell tisztítani. A tisztítás történhet beöntéssel, de én a betegeimnek otthonukban kúp felhelyezést javaslom mely nem olyan traumatikus, de ugyan olyan eredményes.

A biopsziát oldal fekvő helyzetben végezzük, lidokainos felszíni zselés érzéstelenítést adunk. Ultrahangos célzással vezetéses érzéstelenítést adunk speciális helyre így a prosztatát behálózó idegekben blokkoljuk a fájdalom érzet továbbítását. A beavatkozás fájdalommentes, a páciensek érdeklődve figyelik az ultrahangos monitort, melyen prosztatájuk látható. A biopsziás pisztoly egy szövethengert vág ki. A tű vastagsága fontos a túl vékony minták nehezen értékelhetőek, mi a nemzetközi irányelveknek megfelelően 18G (a tű vastagságát jelölő szám) tűt használunk. Egy fix séma szerint végezzük a mintavételt így pontosan meg tudjuk oldani melyik oldal melyik helye daganatos a minta száma alapján. A szövethengereket speciális műanyag kazettában jutatjuk el a szövettanásznak. A mintákat mikroszkóppal vizsgálják, speciális festések, immun hisztokémiai vizsgálatok szükségesek. Sejt szintű eltérések alapján osztályozzák a mintákat. Így kerül megállapításra a végleges diagnózis.

Az eredmény sokszor kedvező, a PSA emelkedést prosztatitisz (gyulladás) vagy BPH (jóindulatú megnagyobbodás) okozza. De sajnos a rosszindulatú prosztatarákot is igazolhat a szövettani feldolgozás. Ilyenkor két Gleason számot adnak meg, ez és a PSA alapján határozzuk meg mennyire agresszív a daganat.

Prosztatarák kivizsgálása:
A szövettani eredmény és a Psa alapján rizikó csoportokba soroljuk a betegséget. Alacsony, közepes, magas illetve ISUP 1-5 ig. beosztások léteznek. A csoportoknak megfelelően képalkotó vizsgálatot végzünk a kezelést megelőzően. Szükséges az áttekintő csontszintigráphia esetleges csont áttét(ek) kizárása miatt. A kismedencei MRI a prosztata tok, ondóhólyag, környező szervek, kismedencei nyirokcsomó érintettség megítélése miatt. Magas rizikójú betegnél a has mellkas CT is szükséges lehet távolabbi áttét kizárása miatt. A korrekt kivizsgálás után és a megfelelő beteg tájékoztatás után lehet csak meghozni a terápiás döntést.

Prosztatarák kezelése:
A prosztatarák jól teljesen (meg)gyógyítható betegség. A rizikó csoportokhoz és stádiumhoz illesztett kezelések, és műtét fajtáik sokfélesége a betegeket elbizonytalanítja, melyiket válassza. Néhány pontba szedve igyekszem ezek lényegét összefoglalni. Azoknál a betegeknél ahol prosztatarák nem adott távoli, vagy csont áttétet műtéti, sugárkezelés illetve "activ követés" választható. Akinek csont vagy távoli áttét igazolódik, hormonkezelés illetve csonttörés megelőzés miatt speciális csonterösitő kezelés szükséges. Egy betegség mégis sok fele út vezet a gyógyuláshoz.

MŰTÉT:
A műtétet laparoscoposan, piciny nyíláson keresztül végezzük. De még végzik hagyományos nyitott alsó hasi metszésből is. A műtét során eltávolítjuk a prosztatát ondóhólyaggal együtt, illetve a rizikócsoportnak megfelelően kismedencei nyirokcsomó eltávolítást végzünk. Mivel a húgycső a prosztatán keresztül halad azt a hólyag és a záróizom alatt átvágjuk. A prosztata eltávolítása után összevarrjuk finom öltésekkel vízzáróan. Helyreállítjuk a húgyútak folytonosságát. A prosztata tokrendszrében fut az ér-idegköteg mely a merevedés illetve a vizelettartás beidegzésért felelős. Az idegkötegek megkímélése fontos mindkét funkció megőrzésért. Ha agresszív idegkímélést szeretnénk végezni, tudunk, kell, hogy a biopsziánál mely mintában milyen százalékban igazoltunk daganatot. Ezért is fontos a biopszia korrekt végzése illetve feldolgozása. A prosztatarák legtöbbször a perifériás zónában helyezkedik el közel annak tokjához. Ezért minél agresszívebben akarunk, ideget kímélni annál közelebb kerülünk a daganathoz. A dilemma: távolítsuk el a daganatot nagy biztonsági zónával vagy agresszíven kíméljük meg az idegkötegeket. Arany középutat javasoljuk, kíméljük meg az idegkötegeket amennyire tudjuk, hogy a daganatot is ép széllel távolítsuk el. Így biztos onkológiai és jó functionális eredmény érhető el. Miért is írtam ilyen apró részletről ilyen sokat, mert ez határozza meg a műtét után sorsát. Ha a daganatot nem tudjuk ép széllel eltávolítani akkor a műtét utáni PSA kontroll határozza meg, hogy maradtak e vissza prosztata szövet. Amennyiben a PSA 0,2ng /ml alatti nem szükséges poszt operatív sugár kezelés. PSA követése javasolt, emelkedés esetén javasolt. Amennyiben a sebészi szélt a daganat nem éri el és a műtét utáni PSA is negatív tovább kezelés nem szükséges PSA kontroll javasolt. Műtét után kezelést még a nyirokcsomók (Tumoros) érintettsége is meghatározza. De szerencsére ritkán áttétesek. Ennek megtervezése annyira sok tényezőtől függ, hogy annak részletezésétől itt eltekintek.


Kérdése van? Vegye fel velem a kapcsolatot!

Az email cím megadása kötelező, de az itt megadott email címet bizalmasan kezeljük.

részletes információkért lásd: adatvédelem

GDPR

Gdpr link szöveg